Lelki egészség

Gyermekünk lelki egészsége jelentős mértékben tőlünk, szülőktől függ, hiszen nagyrészt mi alkotjuk meg azokat a szabályokat, amelyek alapján telnek a hétköznapok. Ezért fontos, hogy olyan programokat is beiktassunk gyermekeink életébe, mint a gyerekjóga, hiszen ez a program egészen biztosan hasznára válik, és még élvezni is fogja.

Emellett fontos, hogy azt adjuk gyermekünknek, amire valóban szüksége van. Ez nem minden alkalommal esik egybe azzal, amit szeretne, hiszen melyik gyerek ne akarná naphosszat az okostelefonját nyomkodni, felnőtteknek való filmet nézni, vagy édességet ebédelni? Ha azonban mindezt megengedjük, azzal hozzájárulunk lelkiállapotának jelentős romlásához.

Ezért fontos, hogy tudjunk nemet mondani a számára káros hatásokra és legyünk következetesek, jelöljük ki világosan a határokat, hogy megtanulhassa, mihez igazodjon.

Mindez egészen biztosan nem lesz konfliktusmentes, de csak így adhatjuk meg neki azt az érzelmi biztonságot, amire gyerekként szüksége van.

A gyermekjóga esetében egészen biztos, hogy nem lesz vita, hiszen itt a gyerekek jól érzik magukat, miközben észre sem veszik, hogy fejlődnek is általa.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük