Bemutatkozás

Szeretettel köszöntelek a gyerekjóga menüben akár szülőként, akár érdeklődő tiniként vagy jelen. 🙂

Kedves Szülők!

3 gyermek anyukájaként mélyen hiszem, hogy minden gyerek egy kincs és nekünk szülőként, tanárként, oktatóként nincs más dolgunk mint vigyázni, kísérni őket és mindent megtenni azért, hogy egy kiegyensúlyozott, boldog gyermekkor után önbizalommal telve, megingathatatlan hittel önmagukban járhassák a saját útjukat.

Azzal a céllal léptem a gyerekjóga oktatók útjára, hogy hozzá tudjak tenni ahhoz az emberfeletti szülői munkához, amit minden anya és apa nap, mint nap a gyermeke jóllétéért végez.
Tudásommal és ráhangolódásommal ki tudjam egészíteni azokat a törekvéseket amelyek a gyermekek testi, mentális és lelki egészségének eléréséért, megtartásáért jönnek létre.

Hiszek a gyerekjóga erejében és abban is, hogy sokat tehetünk azért, hogy gyermekeink békében, harmóniában éljenek önmagukkal, egymással és így a világgal is. Hisz ők a jövő békéjének zálogai.

A GYEREKJÓGA JÓTÉKONY HATÁSAIRÓL ide kattintva olvashatsz részletesen.

Kedves Fiatal, tinikorban lévő Nő!

Örülök, hogy ezeket a sorokat olvasod hisz az azt jelenti, hogy valamiféle érdeklődés megjelent benned a tinijóga iránt.

@ Talán úgy érzed, sok a stressz és szeretnél megtanulni lazítani.
@ Talán úgy érzed, túl sokat várnak el tőled és szeretnéd picit letenni a terheket vagy könnyebbnek érezni azokat.
@ Talán úgy érzed, jól esne valamiféle mozgás az egész napos suliban és könyvek fölött töltött ücsörgés után.
@ Talán úgy érzed, kipróbálnád a jógát, de eddig nem tudtad vagy csak nem merted megtenni az első lépést felé.
@ Talán úgy érzed, egyedül vagy a világban és vágysz egy támogató szóra, egy megértő, elfogadó személyre vagy közösségre.
@ Talán úgy érzed, nincs kivel megbeszélned, mi nyomja a lelked.
@ Talán úgy érzed, jól érzed magad a barátnőid között és jól jönne egy közös, csajos program.
@ Talán úgy érzed, jóban vagy a NŐ-vel aki alakul benned vagy akivé alakultál és szeretnéd még inkább kifejezni magad általa.
@ Talán úgy érzed, nem tudsz azonosulni azzal a NŐ-vel aki alakul benned vagy akivé alakultál, de szeretnéd jobban elfogadni magadban őt.

Bármi is legyen az oka annak, hogy most itt jársz, szeretettel várlak téged is akár egyedül, akár a barátnő(i)ddel együtt.
Itt nincsenek elvárások, itt nincs rossz mozdulat vagy mondat.
Itt együttlét van ami megnyugtat, ami kikapcsol, ami feltölt.

Hogy MIRE SZÁMÍTHATSZ A TINIJÓGÁN, ide kattintva tudod elolvasni.

Kedves Szülők, kedves Fiatalok!

Akár gyermekedet szeretnéd megismertetni a gyerekjógával, akár tiniként önmagad szeretnéd élvezni annak jótékony hatásait, sok szeretettel várom jelentkezéseteket.

AZ ÓRÁKON VALÓ RÉSZVÉTELHEZ ELŐZETES BEJELENTKEZÉS SZÜKSÉGES
az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

Telefon: +3620/555-92-55
E-mail: lelekbolelekmelivel@gmail.com
Messenger: Gyerek – és tinijóga Melivel Győrben és Vérteskethelyen

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük