Székrekedés, lassú emésztés

A sok termék közül amiket használunk napi szinten, ez az a kettő aminek nevét biztosan imàba foglalom 🙏, amiért egy 7 éve fennálló problémát sikerült orvosolni a segítségükkel. ☝️
A legkisebbünk, Abigél születése óta székrekedéssel küzd(ött). Nem is akármilyennel. Olyan lassú az emésztése, hogy ami máson 1-2 nap alatt átmegy, az neki 4-5 napba telik. Igen, próbáltunk már mindent a folyadéktól kezdve a rostos ételeken át, a gyógyszertári székletlazítókon keresztül, gasztroenterológus rendelésre járva, de még a Heim Pál kórházat is megjártuk 0 eredménnyel. 🤷‍♀️
Akinek van szorulásos gyereke, az sejti, hogy milyen lehet ez. Amikor fél óra telik el a wc-n eredmény nélkül, amikor már zsibbad a gyerek keze, lába, ordítva sír annyira fáj, izzadságban úszik a feje az erőlködéstől, a szülő teste is elgémberedik a gyerek előtt térdelve, szorítva annak kezét. 😰😖😣
3-4-5 naponta könyörögni, hogy menjünk el wc-re, amit érthető oknál fogva nem akar. Kúppal “fenyegetőzni”, ami ugyan nem a legjobb módszer, de van, hogy nincs más. 🙆‍♀️😔
Az utóbbi időben addig eljutottunk, hogy 4 naponta (könyörgésre) elment wc-re és kb 20 perc után kiabált, hogy kész van. Mi már ennek is örültünk, de azért tudjuk, hogy ez még mindig nem a “normális” emberi emésztés és ürítés. 🤔🤷‍♀️
Aztàn jött a Forever! 😍😍😍
Vele együtt pedig a barackos gél és a probiotikum! 🙏💗
A gél annyi csodás természetes összetevőt tartalmaz, ami szinte balzsam a bélrendszernek és ezzel együtt az egész emberi szervezetnek. 😍
Az Active Pro-B pedig a 8 milliárd élőflóra és 6 baktériumtörzs mellett speciális növényi rostot is tartalmaz, ami táplálja a bélbaktériumokat, így téve egészségessé a bélrendszert és vele együtt az immunrendszert is. 🙏💖
Segítségükkel Abigél ma már 2-3 naponta magától megy wc-re és pár perc alatt végez. 🤩👏👌 Mi pedig ettől kimondhatatlanul boldogok vagyunk!! ☺️
Hiába, az élet apró örömei! 😂😂
Ha belegondolok, hogy mennyi szenvedéstől kímélhettem volna meg a gyerekemet, ha előbb jut eszembe a Forever… De mindegy is. Ez a tapasztalat kellett, hogy most szavakba alig önthető hálával kürtölhessem világgá: van egy csodálatos, 100%ban természetes❗megoldás még a legnehezebb székrekedésre is. 🙏🙏🙏💖💖💖
Az pedig már csak hab a tortán, hogy ha reggelente Abigél nem akar kikelni az ágyból, csak ennyit kell mondanom: Gyere, jön a felesed (barackos gél). Fél perc múlva már az étkező asztalnál ül. 😉 Imádja! 🤩

fotó: saját

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük