Egyedülálló asztrológia tőlem, neked, rólad

Útkeresésem első éveiben természetesen az asztrológiai elemzések sem maradhattak ki. Jártam személyiség elemzésen nyugati asztrológusnál és asztrozófusnál is. Mindegyik más aspektusból közelített meg, más információkkal gazdagította az önismeretemet.

Soha nem volt kérdés számomra, hogy az asztrológiába való mélyebb elmélyülés része lesz az életemnek. Tanulmányaimat a nyugati asztrológia területéről, a Huber-módszer elsajátításával kezdtem.

Néhány évig ezen tudás birtokában készítettem elemzéseket, mígnem jött a hívás a kínai asztrológia felé.

Nagy Melinda volt az a személy, akinek energiája és tudása egyértelművé tette: tőle szeretném megtanulni az asztrológia keleti irányzatának ezt az ősi formáját.

Mindkét tanulási folyamat rengeteget adott (és ad a mai napig) a személyiségemhez, mégis a kínai asztrológia az, amit közelebb érzek magamhoz. Volt egy időszak, amikor csak ezt a tudást felhasználva készítettem el az elemzéseket, mígnem egyszer csak azon kaptam magam, hogy rá-rá pillantok az elemzett személy nyugati radixára is, majd be is emeltem néhány onnan kapott információt az elemzésbe.

Ezen folyamat kapcsán arra ébredtem rá, hogy a két irányzat tökéletesen működik együtt is.
S bár jól lehet, ugyanarról a személyről szólnak, mégis sokszor más szemszögből mutatnak rá az elemzett személyiségére (mondhatnám, hogy az egyik nyugatról, a másik keletről világítja meg azt 🙂 ).
Amikor pedig ugyanazt az energiát, személyiségvonást mindkettő képletben felfedezem, az maga a csoda, a végtelen öröm és hála, hogy az asztrológia (legyen az bármilyen) csodálatos ajándék.

Ajándék neked, hogy közelebb kerülj önmagadhoz, jobban megértsd a miértjeidet, választ kaphass a kérdéseidre.
Egyedi lehetőség neked tőlem, akiben kelet és nyugat összeér.

Az asztrológiai személyiségelemzés formáiról, árairól és az elérhetőségekről IDE kattintva olvashatsz.

Várlak szeretettel:

fotó: Vida Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük